Főoldal

Szex hirdetők

Megdöbbentő, hogy miért dönt valaki úgy, hogy szexpartner kereső oldalakra regisztrál és árulni kezdi testét. A válasz igen egyszerű, hatalmas pénz van benne, főleg ha sikerült kialakítani egy állandó „vevőkört”. Naponta több tízezer forint megkereshető így. Az utcán álldogáló társaiktól az különbözteti meg őket, hogy nekik van saját lakásuk, ahol vendégül láthatják a kuncsaftokat. Emellett többségük úgymond szabadúszó, tehát nem áll mögöttük egy strici, akinek fizetésük egy részét be kell szolgáltatni. E tekintetben sokkal jövedelmezőbb, mintha az utcán árulnák magukat. A legtöbb szexpartner Budapesten találhatók, nagy többségük direkt ezért költözött a fővárosba, mert bár a vidéki szex is létezik, ott jóval kisebb az ügyfélkör.

Ami talán a leg megdöbbentőbb az egészben, hogy ezt a szakmát sokszor anyukák és párkapcsolatban élő nők végzik, néha párjuk tudta nélkül. A pénz nagy úr, szokták mondani, és ez esetben igaz a mondás. Bolti eladóként nem keresnének annyi pénztm amivel egy három gyerekes családot kényelmesen el tudnak tartani.

A hírdetők többsége huszonéves lányokból áll, akik gyakran így keresik meg a kenyérrevalót egyetemi éveik alatt. Vidékről feljönnek a fővárosba és csak később szembesülnek azzal a ténnyel, hogy itt bizony drágább az élet, mint otthon. Az egyetemet minden képen el akarják végezni, de a család nem tud elegendő támogatást nyújtani, így néha a semmit nem érő diákmunka helyett szexpartnernek állnak. Egy lány elmondása szerint, teljesen véletlenül csöppent a szakmába. Nehezen jött ki a pénzéből, de valahogy midig úgy csinálta a dolgokat, hogy jusson mindenre. Egy buli alkalmával fel akarta szedni egy srác, de ő nem engedett neki, mire felajánlott némi pénzt azért cserébe, hogy pár órát együtt töltsön vele. Először gondolkodóba esett, de hát fiatalság bolondság miért ne. Az eset után eltűnődött azon, hogy pusztán egy éjszaka alatt megkeresett 30 ezer forintot, miért ne vállalhatna máskor is efféle kapcsolatot, azonnal regisztrált is egy szexpartner kereső oldalra és ma már egy igen gazdag 10 fős fix vevőkörrel rendelkezik.

Comments are closed.